Néptelenköztársaság

Az Osztrák Köztársaság centenáriumi ünnepségének védnökét, Ausztria volt államfőjét kérdeztük a múltról.

¬ Ki vagy mi ünnepli századik születésnapját: az ország, az osztrák nép vagy csupán az államforma?

Az biztos, hogy száz éve alakult meg a köztársaság, és ekkor jött létre a mai Ausztria területi kiterjedése. A nép ennél régebbi és összetettebb. Ez az új ország 1918-ban a Német Ausztria nevet kapta, mert vezetői úgy gondolták, később egyesülni fog egy demokratikus Németországgal. Hitler felemelkedése ezt felülírta.

¬ Akkor igaz Hellmut Andics könyvének címe: Ausztria az az ország, amelyet senki sem akart?

Ezt az országot nehéz körülmények között, számtalan ellenérdekkel megküzdve építették fel, de azt nem mondhatjuk, hogy senki sem akarta. A szociáldemokraták elkötelezett hívei voltak a köztársaságnak, és a kereszténydemokraták is lojálisnak bizonyultak hozzá. Nagy fájdalmakkal járt az ország születése, de ettől még az első években is van mire büszkének lenni. A női választójog, a szociálpolitika és az oktatási reform mind mérföldkőnek számított.

¬ Volt egy pont, amikor az osztrákok lehántották magukról a német identitást?

Szerintem ez a határvonal 1945.

¬ Száz évvel ezelőtt tehát nem fedte egymást az osztrák állam valósága és lakóinak identitása.

Ez egy fundamentális átalakulás volt. Hatszáz évi Habsburg-uralom ért véget. Károly császár személyében egyik napról a másikra eltűnt az országból az uralkodócsalád. Közben az egykori Monarchia területének alig hetede maradt az új köztársaság alatt. És hirtelen egy demokrácia kereteit kellett megtölteni. Csoda, hogy viszonylagos békében és vérontás nélkül sikerült ezt az időszakot átvészelni.

¬ Az ön számára mit jelent az osztrák identitás?

Egy kialakult, senki által nem vitatott ország területén élő, döntő többségében azonos, a német nyelvet beszélő népet, amely sok száz éves osztrák kultúrára tekint vissza. Vannak olyan egyedülálló adottságaink, amelyek csak ránk jellemzőek, ilyen a páratlan táj és a népi hagyomány. Az osztrák identitás ma épp olyan összetett, mint a svéd vagy a portugál. Ezek a nemzetek is változó területen, változó uralmi viszonyok között éltek. Az osztrák monarchia egy időben kiterjedt Spanyolország, Dél-Olaszország és Németalföld egy részére. A mi identitásunk egyszerre gyökerezik a gazdag történelmi hagyományban és az 1945-öt követően belakott állami keretekben.

¬ Arthur Schnitzler rémálomnak, Sigmund Freud torzónak nevezte ezt az Ausztriát.

Ez 1918-ban így is lehetett. Ők és az első köztársaság többi prominens kritikusa azonban nem élték meg a második világháború pusztítását. Ők még szenvedtek abban, amit az orvostudomány fantomfájdalomnak nevez, amikor valakinek a végtagját amputálják, mégis úgy érzi, fáj az a testrésze. Ez elkísérte Ausztriát az 1938-as anschlussig. A következő hét év, a világháború 50 millió halottja, a holokauszt hatmillió áldozata azonban tisztítóan hatott. 1945 után Ausztria már nemcsak államiságban volt más, de minőségében is. Már nem illettek rá Clemenceau becsmérlő szavai: Ausztria nem más, mint az osztozkodás utáni maradék. És hát gondoljon bele, 73 év nagy idő. Több idő telt el a második világháború óta, mint az 1848-as forradalom és a Monarchia széthullása között.

¬ Miért nem gyógyultak be ez idáig a sebek? Még Ausztria is megharcolt a közelmúltban a szlovén helységnevekkel, most pedig osztrák állampolgárságot akar adni a dél-tiroliaknak.

Én Ausztria kapcsán gyógyultnak gondolom a 100 éves sebeket. A második világháború még velünk él, de 1918 már nem. A szlovén helységnevekről hosszabban vitatkoztunk, mint ami észszerű lett volna, de ezt a kérdést már sikeresen lezártuk. Dél-Tirol hovatartozása is rendezett, és Ausztria részéről elfogadott. A kettős állampolgárság ötletét nem különösebben kedvelem, amögött az FPÖ pártpolitikai érdekei húzódnak meg.

¬ Akkor az FPÖ mégis úgy érzi, a sebek még nem gyógyultak be teljesen.

Ők talán azt mondanák, hogy a seb kérgesedett, de még nem gyógyult be. Én állítom: ezek már nem sebek. Mesterséges problémákat kezelnek. Bécs jobban feldolgozta a saint-germaini békeszerződést, mint Budapest a trianonit.

¬ Van, ami ezt a régiót összeköti?

A közös értékeink. Tizennyolc éves voltam az 1956-os forradalom idején. Kezdő egyetemi hallgatóként a táborokban segítettem a menekülő magyarokat. Fennmaradtak fotók arról, ahogy a bécsi körúton „szabadságot Magyarországnak” feliratú zászlóval tüntetek. És nagy pillanat volt ezt a fényképet viszontlátni a budapesti Operaházban az 50. évfordulón. Hasonló ünnepnap volt számomra a vasfüggöny átvágása Sopronnál. Be kell vallanom, hogy ezek után elszomorít, amit jelenleg Magyarországról olvasok és hallok. Több találkozómra is emlékszem a fiatal Orbán Viktorral, így meggyőződhettem a liberalizmus iránti elkötelezettségéről. Aztán más irányt vett az ő személyes fejlődése. Nem tudok ezen változtatni, de az optimizmusom elszállt. A nemzeti sajátosságok nem állnak ellentétben a demokráciával és a pluralizmussal.

¬ Nem fél attól, hogy Ausztria követ-
kezik?

Az elmúlt 50 évhez képest valami szokatlan kísérlet zajlik nálunk, hiszen az egyik kormánypárt régebben az osztrák nemzeti ünnep ellen szavazott, és másként értelmezi a történelmünket. De azért itt a civil társadalom nagyon erős, és az önvédelmi képessége is jelentős. Egy mondatba sűrítve: ma Orbán Viktor nem tudna többséget szerezni magának Ausztriában. ¬ GERGELY MÁRTON