Bolsonaro befutott

Fölényesen megnyerte a brazil elnökválasztást a második fordulóban Jair Bolsonaro, ami radikális jobbratolódást jelent a legnagyobb latin-amerikai országban, ahol csak három évtizede állt helyre a demokrácia az 1964–1985 közötti katonai diktatúra után. Az egykor a hadseregből kapitányként (századosként) leszerelt, 63 éves politikus a szavazatok 55,2 százalékát szerezte meg, a baloldali Munkáspárt jelöltjének, Fernando Haddadnak 44,8 százalék jutott. Brazília élén 2003–2016 között munkáspárti elnök állt, ám Dilma Rousseffet két éve alkotmányos vádemeléssel eltávolították a hivatalából. Elődje, Luiz Inácio Lula da Silva szeretett volna indulni a választáson, és vezette is a közvélemény-kutatásokat, de nem tehette meg, mert április óta 12 éves börtönbüntetését tölti korrupció és pénzmosás miatt. A 2012-ben kirobbant korrupciós botrány szinte a teljes brazil politikai elitet besározta, az ország pedig modern története legsúlyosabb gazdasági válságába süllyedt, az elégedetlenség pedig megnyitotta az utat az eddig csak rasszista, homofób és nőgyűlölő botrányairól ismert Bolsonaro előtt. Bár a győzelmét követő első nyilatkozatában Brazília január 1-jén hivatalba lépő új elnöke az alkotmány, a demokrácia és a szabadság védelmére tett fogadalmat, bőven vannak szélsőjobboldali kampányígéretei, amelyek az autokrácia irányába mutatnak.