Fényes eredmények

Nemcsak a lakók és dolgozók hangulatának, de az egészségüknek is jót tesz, ha nagy ablak van az otthon és az irodák falán – erre következtethetünk az Oregoni Egyetem kutatóinak friss tanulmányából. A tudósok portlandi otthonokból gyűjtöttek be házi port – azzal együtt pedig a benne élő mikroorganizmusokat –, majd babaházak szobáiban helyeztek el belőle. A por egy részét napközben – hagyományos ablakon át – érték a nap sugarai, más részét csak UV-fény érte, és teljesen sötét „szobákba” is jutott belőle. A szakemberek maguk is meglepődtek, amikor a 90 napos kísérlet végén azt találták, hogy a napfényes szobában még a fertőtlenítő hatású UV-fénnyel megvilágított helyiségben lévőnél is kevesebb baktérium maradt életben. A Microbiome című tudományos folyóiratban ismertetett eredmények szerint a sötét szobában a baktériumok 12 százaléka, az UV-fényes helyiségben a 6,8 százaléka, a napfényes miniteremben pedig a 6,1 százaléka volt életképes. Ez már csak azért is meglepő, mert az (ablak)üveg a látható fénynél kisebb hullámhosszúságú ultraviola sugarak jelentős részét kint tartja. Az UV-fényes technológiát jelenleg ivóvíz, szennyvíz, gyümölcs- és zöldséglevek, de még levegő fertőtlenítésére is használják. Utóbbi terület különösen érdekes, mert a mérések szerint a napfény által hatásosan elpusztított baktériumok között légúti megbetegedéseket okozók is voltak. Az amerikai kutatók most a nappali fény baktériumokra gyakorolt hatásának mechanizmusát szeretnék jobban megérteni. Eredményeik rövidebb távon a lakberendezésre, hosszabb távon az épületek elhelyezésére, kialakítására is hatással lehetnek.