Meztelen Juliet

Ha a vécék beszélni tudnának, egy rejtéllyel kevesebb lenne a rocksztárok életében. Itt van például Tucker Crowe (Ethan Hawke) esete, aki miután megírta minden idők legjobb – vagy inkább: legrosszabb? – szakítós lemezét, a Julietet, egy koncertje közben lesétált a színpadról. Egy minneapolisi mellékhelyiségben látták utoljára. Ezután teljes a filmszakadás, azóta csak néhány rajongója fantáziál róla a neten. A szinte mindenben csalódott, harmincas Annie (Rose Byrne) egy unalmas angliai kisvárosban örömtelen kapcsolatban él éppen azzal a férfival, akinek libidóját felemészti az a rögeszmés imádat, hogy mindent megtudjon és megosszon Crowe-ról. A titokzatos amerikai zenész azonban egy nap e-mailt ír Annie-nek, amelyben megköszöni, hogy a nő egy kommentben ócskának nevezte élete fő művét, majd mialatt Duncan, a kétségkívül létező, ám reménytelen dolgok specialistája alagsori Crowe-szentélyéből a zenész rajongói oldalát menedzseli, egy emelettel feljebb Annie találkát szervez le vele telefonon. Crowe a kisfiával megérkezik Londonba, ahol akár az is előfordulhat, hogy helyrehozza az életét. A Nick Hornby 2009-ben megjelent regényéből, a Meztelen Julietből készült adaptáció olyan, mint a könyv: bájos, melegszívű és fanyar humorú. Bár a rendezéssel a viszonylag ismeretlen amerikai Jesse Peretzet bízták meg, az efféle fura párkapcsolati zsánerek specialistája, Judd Apatow producerként most is garancia volt arra, hogy a végeredmény ne limonádé, hanem élvezhető romantikus komédia legyen. A szerethető, hús-vér karakterek mellett a történet igazi értéke, hogy hétköznapi, valós dilemmákat mutat fel, melyekkel a világ bármely pontján könnyű azonosulni. Az ellaposodott kapcsolatok ismétlődő dinamikája, a gyerekvállalási pánik vagy az elvesztegetett évek miatti bűntudat mind ismerős, ám annál kellemetlenebb témák, a film azonban olyan elnéző bölcsességgel és iróniával mesél ezekről, hogy az embernek pityergés helyett inkább nevetni támad kedve.