Kádár Judit:
Az Új Idők az első világháború alatt

Az album alcíme: „Képes történelmi-kulturális olvasókönyv”. A műfaji meghatározás találó, a kötetben elmélyedők joggal érezhetik mégis úgy, hogy valójában Kádár Judit olvasónaplóját forgatják. A (köz)személyes olvasat hatalmas erénye az alapötletet a tudós precizitásával és a szellem virtuozitásával elegyítő összeállításnak. Miközben oldalról oldalra kiderül az irodalomtörténész szerző tiszteletet parancsoló tárgy- és háttérismerete az „egészről” – jelesül az Új Idők című, a sajtópiacon 1894-től több mint fél évszázadon át nemcsak jelen lévő, de azt meghatározó irodalmi-társadalmi képeslap históriájáról, hatásáról –, egy pillanatra sem téveszti szem elől választott témáját, a hetilap és az első világháború szövevényes kapcsolatát. Az irodalomtörténeti közhely – amely persze valóságos alapokra támaszkodik – abban foglalható össze, hogy a Herczeg Ferenc nevével fémjelzett, jól prosperáló és nagy hatású orgánum a hatalom szolgálatába szegődve vált a háborús propaganda egyik rafinált zászlóshajójává. A fő cél – a lakosság áldozatvállalási és háborúpárti magatartásának kialakítása és fenntartása – azonban igen gyakran megbicsaklott. A diadalmenetnek képzelt hadviselés majd’ fél évtizedes, egyre fokozódó borzalommá torzult, s ez nemcsak a közvéleményre hatott vissza, de magukra a véleményformálókra is. Akik, köztük maga a főszerkesztő, egyre kevésbé tudták elrejteni, hogy militarizmusukat mind gyakrabban kezdi ki a pacifizmus. Ezt az ambivalens folyamatot mutatja meg Kádár, olvasókönyvének példatára sokkal több, mint meggyőző – érdekfeszítő.