Világ | 7 nap
Világ 7 nap
FRANCIA TÜNTETÉS

Macron kétfrontos harca

Utakat torlaszoltak el forgalmasabb kereszteződésekben, benzinkutakat, üzemanyagraktárakat tettek megközelíthetetlenné és utcai tüntetéseket tartottak a hétvégén és hétfőn Franciaország-szerte. A 2 ezer helyszínen mintegy 290 ezren így tiltakoztak a világpiaci olajárak miatt egyébként is egyre drágább üzemanyagok adótartalmának emelése miatt. A rendőrök és a tüntetők több helyen is összecsaptak, több százan megsebesültek, és egy ember meghalt, amikor az egyik útblokádnál egy autós a tömegbe hajtott. A francia kormány környezetvédelmi megfontolásból a gázolaj áfáját literenkénti 6,5 eurócenttel, a benzinét pedig 2,9 eurócenttel emeli. A tiltakozást nem politikai pártok szervezték, hanem az interneten, közösségi oldalakon a magukat sárgamellényeseknek nevezők hirdették meg. A mozgalom az autókban kötelezően elhelyezendő sárga mellényről kapta az elnevezést. Az adóemelés ellen nyáron indított petíct 810 ezren írták alá, de Emmanuel Macron államfő közölte: nem hajlandó visszalépni. Mint mondta, környezetvédelmi okokból kormánya inkább az üzemanyagokat adóztatja meg, mint a foglalkoztatási járulékokat. Közben Berlinben Macronnak sikerült Angela Merkel német kancellárt maga mellé állítania, hogy az eurózóna tagállamai a befektetések támogatására közös költségvetést hozzanak létre.