Belföldi vándorlás: divatba jött a Velencei-tó vidéke
hvg-ténytár

Belföldi vándorlás: divatba jött a Velencei-tó vidéke

Felerősödőben van a keletről nyugat felé tartó vándorlás itthon: az új évezredben még egyszer sem volt olyan magas például Szabolcs-Szatmár-Bereg megye belföldi elköltözési vesztesége, mint tavaly (3,3 ezer fő). Hasonló mértékű az „elszivárgás” Borsod-Abj-Zemplénből is, ahol a megyeszékhely Miskolc lélekszáma a rendszerváltás óta egyébként 41 ezer fővel (196 ezerről 155 ezerre) csökkent. A magyar távol-keletről „elpályázók” többsége ma már nem feltétlenül csak a fővárosba és annak agglomerácjába tart, több százan egyenesen a nyugati megyékben próbálnak szerencsét. A Kisalföld és a szomszédos térségek lélekszáma nem utolsósorban ennek a vándorlásnak tulajdoníthatóan gyarapszik. Miközben az országban csaknem négy évtizede folyamatosan fogy a népesség, Győr-Moson-Sopron megye lélekszáma 1990 óta mintegy tíz százalékkal emelkedett. Sopron lakossága pedig 55 ezerről 62 ezer főre gyarapodott.