Hankiss Elemér-emlékkönyv

Fél évtizede sincs, hogy meghalt, jövőre 92 éves lenne, évfordulósnak tehát aligha lehet nevezni a társadalomtudós-polihisztor emlékkönyvét. Fájó hiánya felmutatásának annál inkább. A pergő nyelvvel hebegő, szikrázó-cikázó gondolatmenetekkel előrukkoló, meglepő következtetésekre jutó Hankiss Elemér – akit a szociológia a magyar értékkutatási iskola megalapítójaként tart számon – igazi (köz)ismertségre tévészereplései, no meg tévéelnöksége révén tett szert. Utóbbi muszájtisztségében és lemondáshoz vezető küzdelmében a szó legnemesebb értelmében lett tanítómester. A demokrácia tanítómestereként előbb személyesen mutatott példát arra, hogy miként kellene működnie a demokráciának, utóbb, népszerűségét is felhasználva, esetről esetre közérthető módon elemezte a politika ficamait. A „címszereplő” tudományos és emberi arcélét megrajzoló, gondolatait tovább-boncolgató testes kötet mintegy félszáz szerzője izgalmas adalékok sorával élesítette a mozaikképet. A pompás szövegekből bármit kiemelni csak olyan önkényességgel lehet(ne), amilyennel az emlékkönyvet összeállító szerkesztő, Takács M. József élt. A hankissi életműből két levelet metszett ki. Az egyik címzett a „hajdani barát”, a közismerten jogtisztelő, ám miniszterelnökként jogsértésekre vetemedő Antall József volt. Neki írt 1992-es nyílt levelében Hankiss nem tévéelnöki leváltási kezdeményezését, hanem az intézkedés módját, justizmordját kifogásolta. Két évvel később pedig Göncz Árpád köztársasági elnöknek azt indokolta meg részletesen, miért nem fogadhatja el a neki szánt „magas kitüntetést”. A legfőbb ok: a korábbi tekintélyelvű kormánnyal való szembeszegülésének pártos (mert az új kormány kezdeményezte) megjutalmazása alkalmas lehetne „a polgártársak megbotránkoztatására”. Hunyt idők.