Pethő Tibor: A Magyar Nemzet története 1938–2018.

Csak ezt a 2018-as dátumot tudnánk feledni, a nyolcvanadik évében legyilkolt Magyar Nemzet augusztusi születésnapját megelőző áprilisi gyásznapját. A korántsem folt nélküli, mégis patinás napilap históriája nélkül megírhatatlan a magyar sajtó története, merthogy fennállásának évtizedei alatt az orgánum és a lapot fémjelző munkatársai minduntalan megkerülhetetlen pozícióba navigálták magukat – a Teleki-kormánytól a Rákosi- és Kádár-korszakon át egészen az Orbán-éráig. A Pethő Sándor alapította újság mintát adó fénykora kétségkívül az első hat év volt, ennek történeti feldolgozását az 1956 után jó időre partvonalra szorított Homo politicus, Vásárhelyi Miklós jószerével elvégezte, a „maradék” 7 évtized szintézise a lapalapító dédunokájára, az ugyancsak újságírói pályára lépett (és nevet ugyancsak a Magyar Nemzetnél szerzett) Pethő Tiborra maradt. Ezt az évfordulósnak szánt gigászi feladatot – melyet egyfajta családi kötelezettségként önként vállalt magára – kimagaslóan teljesítette. Jó arányérzék, olvasmányosság, az adott korba – korokba – helyezés jellemzi a fejezeteket. S miközben a szerző a családi archívumból is közreadott több dokumentumot, többnyire sikerült megtartania a népszerű tudományos munkákra is kötelező szakmai távolságtartást. Nézőpontjával, értékeléseivel helyenként lehetne, s nyilván fognak is vitatkozni, de a kötet megjelenése pillanatától sokkal több, mint hézagpótló: alapmű. Éppen ezért sajnálatos, hogy a kötet végi, egyébként adatgazdag jegyzetapparátus vázlatos és végiggondolatlan, a legkirívóbb, hogy az itt szereplő nevek kimaradtak a névmutatóból. Ez a hiányosság már az első utánnyomáskor könnyen pótolható, remélhetőleg a szerző és kiadója is így ítéli majd meg.