Horváth Zoltán
Vélemény

Hány napig tart még
az Orbán-rezsim?

horvathzoli.tif
Horváth Zoltán

Mielőtt még a hazai és nemzetközi közvéleményt – híveket és ellenfeleket – okkal foglalkoztató kérdésre megkísérelnék válaszolni, rövid eszmefuttatás erejéig igénybe venném az olvasó türelmét. Legeslegelőször is: engedtessék meg, hogy örvendezzek a majdani kárvallottak által csak rabszolgatörvénynek nevezett jogcsorbítással szembeni, hétvégi tüntetés általam lehetséges fordulópontnak vélt eleme felett. Nevezetesen, hogy ennek, a hazai tiltakozás-üdvtörténetben legfeljebb a közepes nagyságúak közé sorolható tüntetésnek a frontszervezetei és a frontemberei a szakszervezeti szférából érkeztek. És most kéretik még egy kis ideig mellőzni a megállapításomat kísérő obligát felszisszenéseket és fejhez kapkodásokat. Tegyük egy szemhunyásnyit félre az említett – eredeti funkciójuk szerint –, annak idején a munkavállalók direkt érdekvédelmi harcára alulról szerveződően létrejött, ám a mostanit megelőző állampárt idején korrumpált és lezüllesztett szervezeteket illető, részben vagy teljesen jogos előítéleteket és kritikákat.