Űrbőlpottyantötletek
Közkézen forgatás

A 2001: Űrodüsszeia rendezője már nem tanúskodhatott a bíróság előtt, de egy filmrészlet beszélt Stanley Kubrick helyett: bizony, a táblagép ötlete már a film 1968-as forgatásakor megvolt. A klasszikus mű rajongói emlékezhetnek arra a hátborzongatóan mai jelenetre, amelyben a legénység két tagja evés közben a tabletjét bámulja. Igaz, valami trükk kellett hozzá, mert akkoriban még nem létezett lapos kijelző. Így eshetett meg, hogy a Samsung egy ügyvédje ezt a filmrészletet is a bíróság elé terjesztette, amikor az Apple 2011-ben beperelte konkurensét, mondván: tőle koppintott több technikai megoldást. A jogász e képek felhasználásával is igyekezett bizonyítani, hogy a táblagép dizájnját már jóval az iPad megjelenése előtt kitalálták.