Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
TÚLÓRATÖRVÉNY

Folytatódó tiltakozások

Nagy rendőri készültség, ám kisebb érdeklődés mellett tartották az év első tiltakozó akcját, ezúttal a budai Várban, a karmelita kolostor előtt, ahová Orbán Viktor miniszterelnök hivatala költözött janr 1-jével. A flashmobot a Párbeszéd szervezte, az akc azonban kimerült abban, hogy az aktivisták egy „Viktor, a Vár mindenk” feliratú papírlapot tartottak fel. Ennél nagyobb szabású akckkal folytatódtak az év utolsó heteiben a túlóratörvény elleni demonstráck. Áder János köztársasági elnök még karácsony előtt néhány nappal aláírta a törvényt, amely így janr elsejével hatályba lépett. Erre válaszul előbb a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tartott Nemzeti Összkarácsonyi Békemenetet a Kossuth tér környékén, majd civilek, ellenzéki pártok és szakszervezetek szervezésében vonult több ezer tüntető a parlamenttől a Sándor-palotáig, a köztársasági elnök székhelyéhez. A „Szégyelld magad, János” elnevezésű demonstrác dobálással, de rendőri intézkedés nélkül ért véget. Vidéki városokban – például Pápán, Kaposváron és Zalaegerszegen – félpályás útlezárásokkal tiltakoztak. A következő nagy tüntetést lapzártánk után, szombatra szervezik, a szakszervezetek pedig sztrájkokat ígérnek. Az ellenzéki képviselők janr 3-ára az Országgyűlés rendkívüli ülését is összehívták, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint a független képviselők  az ehhez szükséges több mint 40 képviselői aláírást eljuttatták a házelnökhöz. A Fidesz azonban bojkottálja az ülést, mondván: „A kormánypártok nem vesznek részt az ellenzék képmutató színjátékában.”