Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
HM-KÓRHÁZ

Parancs, értettem!

Katonai vezényszavakkal, keserűen ironizálnak egymással a Honvédkórházban dolgozó civil orvosok, ápolók és adminisztratív dolgozók, miközben a többséget valósággal kétségbe ejtette a helyzet, amelybe a honvédelmi alkalmazottakról szóló, frissen hatályba lépett törvény kényszerítette őket. Janrtól automatikusan ebbe a státusba került minden honvédségi fenntartású intézménynél dolgozó közalkalmazott, így a minisztériumi apparátus mellett a Honvédkórház több mint háromezer, nem katona dolgozója is. Bár az új jogviszony néhány tízezer forinttal magasabb bért garantál, olyan, eddig csak a honvédségi állományt érintő velejárói is vannak, mint a bármikor, bárhol elrendelhető készenlét, a kötelező honvédelmi továbbképzés, a külföldi utak bejelentési kötelezettsége vagy a véleménynyilvánítási és gyülekezési jog korlátozása. Az elégedetlen dolgozók szerint a többletpénz nem kompenzálja a váltással járó hátrányokat, így inkább új munkahely után néznek. A kórház személyzetisei három napon át fogadóórákon, egyéni megbeszéléseken próbálták győzködni az aggódókat – információink szerint részben sikerrel. A janr 18-ai határidőig az elégedetlenkedők egy része, úgy tűnik, mégis aláírja majd az új státust elfogadó nyilatkozatot. Aki nem, annak a munkaviszonya megszűnik.