Háborús felfedezések
Szellem 5 × 1 perc

Háborús felfedezések

Karóra Tűzpontosítás

Hogy nem pusztán a mérges gáz, a lángszóró vagy a harckocsi bevezetése fűződik az 1919-ben a párizsi békeszerződésekkel zárult első világháború technikatörténetéhez, arról tanúskodik a karóra is. Ez ritkaságnak és leginkább női divatcikknek számított, amíg a harctéren a tüzéreknek szükségük nem lett rá. Zsebórákkal lehetetlen volt, hogy két kézzel kezeljék az ágyúkat, és közben az időt is egyeztessék. Először az akkor már elég kicsi zsebórákra szereltek pántot, hasonlóan ahhoz, amivel a korábbi angol–búr háborúban a britek kísérleteztek. A kezdetben lövészárokórának is nevezett példányoknak eleinte fedelük is volt. Ez később átalakult rácsos vagy lyukas fémburkolattá, amely úgy védte az üveget, hogy a számlapot le lehetett olvasni. A háború vége felé az amerikai katonákat már igazi, mai szemmel is tetszetős karórákkal felszerelve küldték Európába, és ennek nyomán vált szalonképessé a polgári életben is a karóra a férfiak csuklóján.