Egyenlőpályák,egyenlőtlenesélyek
Miközben a magyar kormányfő nem foglalkozik nőügyekkel, és a kormány kitiltotta a genderszakokat az egyetemekről, az IMF vezérigazgatója a globális politika rangjára emelte a társadalmi nemek elemzését. A tagországok pénzügyi vizsgálatát az esélyegyenlőségre is kiterjesztették.
Útacsúcsra
Bár Christine Lagarde bámulatos karriert futott be, olykor személyes életéből is hoz példát a hátrányos megkülönböztetésre. A húszas éveiben járt, amikor diplomái birtokában állásért folyamodott Franciaország legnagyobb jogi cégénél. Ott a szemébe mondták, ne is számítson arra, hogy a tulajdonosok – partnerek – közé bekerülhet, hiszen nő. Erre rájuk csapta az ajtót – mesélte a Glamour magazinnak 2016-ban, amikor kiérdemelte az Év Asszonya címet. Néhány évvel a franciaországi affér után a chicagói központtal működő Baker & McKenzie-nél helyezkedett el, ahol trösztellenes és munkajogi ügyeket vitt, s ahol 31 évesen befogadták partnernek, és 43 évesen elnökké választották. Majd 2005 és 2010 között több francia kormányban kapott miniszteri posztot, a 2008-as válság idején a pénzügyi tárcát vitte. Innen pályázott az IMF vezérigazgatói tisztségére. Fő riválisa a mexikói Agustín Carstens volt, aki korábban az IMF egyik vezérigazgató-helyetteseként működött, és 2010-től a mexikói nemzeti bankot irányította; őt 2017-ben a jegybankok bankjaként emlegetett, bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja vezérigazgatójának választották. Lagarde „egyike azoknak a ritka vezetőknek, akiknek nemcsak vízióik vannak, hanem cselekszenek is” – mondta róla Janet Yellen, az első nő az amerikai Fed élén.
Próbafutam
Az IMF szemléletváltásának igazi mércéje, hogy a hitelre szoruló országokkal kötött megállapodásokban figyelembe veszi-e gendervizsgálatai tapasztalatait. Az új filozófia legutóbb Argentínában vizsgázott, amely a közelmúltban rekordméretű, 57 milliárd dolláros hitelt kapott három évre. A segítség fejében beígért vállalásokat összegző szándéklevél mellékletében az argentin kormány fogadkozott: számára „nemcsak erkölcsi kérdés, hanem gazdasági értelme is van annak, hogy az argentin nőket jobban bevonják a munkába, hogy kiteljesíthessék képességeiket”. Önkritikusan megállapítja, hogy a nők kevésbé vannak jelen a munkapiacon, mint a férfiak, az egyszerű állásokban kevesebbet keresnek náluk, nagyobb eséllyel csak a fekete-, szürkegazdaságban tudnak elhelyezkedni, és általában rosszabb munkakörülmények között alkalmazzák őket. A hitelkérelemhez csatolt tanulmány szerint az argentin hatóságok vállalják, hogy apák is igénybe vehetik a gyermekgondozási támogatást, nem csak az anyák, így a neveléssel kapcsolatos teendőket családon belül könnyebben meg lehet osztani. Fejlesztik a gyermekgondozási intézmények hálózatát, és bevezetik, hogy a tőzsdén jegyzett cégek évente közzéteszik: vezető testületeikben hogyan alakulnak a nemek közti arányok.
Ennek megfelelően az argentin költségvetés már az idén kiterjeszti a gyermektámogatási rendszert. Mindemellett az adórendszer is megváltozik úgy, hogy a család második keresőjét – aki eddig nem dolgozott, csak szociális támogatást kapott – ne sújtsa jobban, mint az elsőt. Egyébként is jellemző, hogy az IMF nem a családi, hanem a személyi jövedelemadót preferálja, ebben lát garanciát arra, hogy a család mindkét keresője azonos ösztönzést érezzen a munkavállalásra. A családi jellegű adórendszerek ugyanis – már ahol összeadódnak a jövedelmek – az eleve kisebb keresetre számító nők jövedelméből vonnak el nagyobb hányadot, miközben ők állás nélkül is számíthatnak anyasági, gyermeknevelési támogatásokra. Az argentin IMF-programban az is újdonság, hogy kimondja: a szociális védőháló nem gyengülhet, az e célt szolgáló támogatások reálértékben nem mérséklődhetnek, a szegénységet a válságkezelés ellenére vissza kell szorítani. Ennek ellenére a program meglehetősen szigorú, a köszolgáltatások után nyújtott ártámogatás megnyírbálása például olyan drágulással járt, hogy tízezrek tiltakoztak ellene.
