Világ | 7 nap
Világ 7 nap
TRUMP ÉS KIM MÁSODSZOR

Alkudozás

Febrr végén újra találkozik egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor. A hírt az után jelentették be, hogy a Fehér Házban a múlt pénteken másfél órás megbeszélést folytatott Kim Jong Csol volt észak-koreai kémfőnök, Phenjan főtárgyalója. A csúcstalálkozó lehetséges helyszínei között fölmerült az USA szövetségi állama, Hawaii, valamint Thaiföld és Vietnam. A legnagyobb esélye az utóbbinak van, mert Washington Vietnamot állítja példaként Észak-Korea elé arra, hogyan kellene gazdasági reformokat végrehajtani egy kommunista országban. Trump és Kim tavaly júniusban Szingapúrban tartotta az első, történelmi csúcstalálkozóját, ami után az amerikai elnök lelkesen azt írta a Twitteren, hogy az ázsiai diktatúra már nem jelent nuklris fenyegetést. Amerikai hírszerzési szakemberek arra jutottak, hogy Phenjan továbbra is előállít hasadóanyagot, valamint atomtöltet célba juttatására alkalmas rakétákat. Az USA közölte, szó sem lehet a szankck felszámolásáról, amíg Észak-Korea nem adja fel nuklris arzenálját, míg Kim már a leszerelés megkezdéséért is engedményeket akar. A The New York Times amerikai napilap hétfőn feltárta, hogy az amerikai és az észak-koreai titkosszolgálat emberei már legalább 2009 óta – amikor Észak-Kort még a jelenlegi vezér apja, Kim Dzsong Il irányította – kommunikáltak egymással a nyilvánosság elől rejtett csatornán, ami segített a tavalyi csúcstalálkozót is előkészíteni.