Hajcsárok nélkül

A MÁV-nál és a Magyar Villamos Műveknél sem alkalmazzák a rabszolgatörvényként elhíresült jogszabály rendelkezéseit – derült ki ellenzéki képviselők sajtótájékoztatóján. Az LMP, a Párbeszéd, a Liberálisok, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik politikusai személyesen látogatják végig az állami vállalatokat, hogy a vezetőktől megtudják, tervezik-e kihasználni az új szabályozás adta lehetőségeket. A munka törvénykönyve tavaly év végi módosítása óta a korábbi 250 helyett 400 óra túlmunka vállalható évente. Kollektív szerződésben – ilyen jellemzően a nagyvállalatoknál van – eddig 300 órában lehetett megállapodni, ezt is megemelték százzal. Továbbá – szintén kollektív szerződésben – 36 hónapos munkaidőkeret is rögzíthető a korábbi 12 hónapos helyett, ami azt jelenti, hogy a munkáltatónak három éve van elszámolni a munkavállaló óráival – pénzben vagy pihenőidőben. Mindez elvileg önkéntes, ám a törvény kritikusai szerint a cégeknek megvannak a megfelelő nyomásgyakorló eszközeik ahhoz, hogy robotolásra kényszerítsék dolgozóikat. Az ellenzék azt szeretné elérni, hogy ez egyetlen állami cégnél se forduljon elő. Legközelebb a Magyar Postánál fognak tárgyalni. Több önkormányzat is jelezte, hogy a fennhatósága alá tartozó cégeknél nem változtat a túlórázás rendjén, ugyanakkor magánvállalkozások már elkezdték alkalmazni a rabszolgatörvényt.