Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

DUNÁNTÚLI NAPERŐMŰ: megérkezett a kínai óriás

04-062-02.tif

Egy nevenincs magyar vállalkozást, a Dunántúli Energia Holding Kft.-t vásárolta fel Kína egyik hatalmas állami technológiai cége, a China National Machinery Import and Export Corporation (CMC) érdekeltsége. Az üzletnek azonban volt előzménye: 2017 decemberében bejelentették, hogy egy meg nem nevezett kínai befektető Kaposvárott építi fel Közép-Európa legnagyobb naperőműparkját. Az önkormányzat a holdinggal kötött megállapodást, hogy erőművet hozhat létre a Kaposvári Egyetem kezelésében lévő, több mint 200 hektáros szántón, a kormány pedig nemzetgazdasági szempontból kiemeltté minősítette a beruházást. A helybéliek közül többen kételkedtek a megvalósulásban, mert nem érkeztek meg a kínaiak. A HVG azonban már korábban úgy értesült, hogy a CMC-csoport lesz a befektető. Most személyesen a vállalat alelnöke, Kang Hubiao lett a Dunántúli Energia Holding és lnyvállalatai, a Dunántúli Naperőmű Energia Zrt. és a Dehnmib Naperőmű Ingatlanfejlesztési Kft. vezetője. A CMC hongkongi bejegyzésű filléja, a CMC Capital pedig a holding tulajdonosává vált. A kaposvári területen a tervek szerint két, egyenként 50 megawatt teljesítményű naperőműparkot hoznak létre. Az eddigi egyik legnagyobb magyarországi naperőművet, a 16 megawattos visontait éppen decemberben adta el Mészáros Lőrinc az állami MVM-csoportnak.