Hazárdjáték
Több mint félmillió támogatóját veszítette el a Fidesz az utóbbi három hónapban, és többségbe kerültek azok, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon – derül ki a lapunk által ismertetett Medián-felmérésből. Négy évvel ezelőtt átélt már hasonló zuhanást a Fidesz, akkor a menekültválság emelte ki a gödörből. Bár hasonló „mentőöv” nem látszik egyelőre, korai még az örömük az Orbán bukását váróknak, ugyanis a Fideszből kiábrándulók nem mentek át a vonzó alternatívát kínálni továbbra sem képes ellenzéki pártokhoz. Az ellenzék megosztásáért mindent meg is tesz a Fidesz, nem múlik el hét, hogy a baloldali szavazókat ne „emlékeztesse” a Jobbik szélsőjobbos (fél)múltjára. A héten azért történt egy biztató esemény ezen a térfélen is, amikor Karácsony Gergely került ki győztesen a baloldali pártok házi főpolgármester-jelölti versenyéből. Ám a következő csatát el is veszítették, mert az MSZP nem cáfolta elég meggyőzően, hogy nem a kerület felét ellopni, majd lebontani szándékozó Hunvald Györgyöt indítja a VII. kerületben.