Elítélve

Nyolc évvel a vörösiszap-katasztrófa után talált néhány felelőst a bíróság a tragédiáért: a Győri Ítélőtábla – nem jogerős – ítélete a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. volt vezérigazgatójára és műszaki vezetőjére rótt két és fél, illetve két év letöltendő szabadságvesztést. Hatan felfüggesztett fogházbüntetést, ketten pénzbüntetést, illetve megrovást kaptak, öt dolgozót felmentettek. 2010. október 4-én Magyarország legnagyobb ipari környezeti katasztrófájában tízen vesztették életüket, 226-an megsérültek, több száz ház romba dőlt vagy lakhatatlanná vált. A kármentesítés és az állami kártérítés több mint 42 milliárd forintba került. A történtek miatt 2012-ben a Mal Zrt. 15 munkatársával szemben emelt vádat az ügyészség gondatlanságból elkövetett, több ember halálát előidéző közveszélyokozás miatt. 2016-ban a vádlottakat még felmentették, mert a bíróság úgy ítélte meg, hogy a vezetők nem tudhattak azokról a jogszabályi és tervezési hiányosságokról, amelyek miatt a katasztrófa „csak idő kérdése volt”. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban az indoklási kötelezettség elmulasztása miatt hatályon kívül helyezte a döntést, és új eljárást rendelt el. Az új ítélet szerint a baleset oka az altalaj tönkremenetele miatti talajtörés és ezt követően a gáttest rideg törése volt, így valóban tervezői, kivitelezői hiányosságra és hatósági mulasztásokra vezethető vissza. A gátszakadásnak azonban a bíróság szerint voltak előjelei, de azokkal a vádlottak nem foglalkoztak, ráadásul a tárolóban a megengedettnél több és lúgosabb folyadék is volt. A katasztrófát előidéző kusza környezetvédelmi szabályozás azóta sem javult, sőt a zöldhatóságok önállóságának megszüntetésével a jogalkalmazás politikai irányítás alá került.