Digitálishagyaték-gondozás

Elhunyt barátját a gépi felszólítás ellenére sem akarta felköszönteni a születésnapján, de Christopher Eiler agyában nemcsak ezért született meg az üzleti ötlet, hanem azért is, mert a halálesetről mit sem sejtő kapcsolatépítő portál ráadásul havonta automatikusan be is szedte a díjat, miután prémium tagságról volt szó. Amikor Eiler érdeklődött az özvegynél, kiderült, hogy ő nem is tudott a volt férj halál utáni virtuális létéről, sőt a hitelkártya nagyon is valóságos megterhelését sem vette észre. Az ötletből vállalkozás lett: a 2013 óta működő berlini Columba cég egyedi megoldást fejlesztett ki a digitális hagyatékok felmérésére és kezelésére. Azokat a tagságokat, előfizetéseket nyomozzák ki, amelyeknek többségéről a hátramaradottak nem is tudnak. Felhasználóneveket, jelszavakat nem kérnek – ezeket az örökösök gyakran nem is ismerik –, hanem közvetlenül a számításba jövő szolgáltatókat keresik meg. Eiler szerint a Németországban igénybe vett internetes cégek 90 százalékával kapcsolatban állnak (az arány a piaci lefedettségre vonatkozik, a bevételi adatok alapján). Azok még fizetnek is a Columbának, hiszen segít megtisztítani az adatbázisukat.