Politikai próbatétel

Máris az évszázad perének nevezik Spanyolországban azt az eljárást, amelyben a madridi legfelső bíróság hétfős bírói tanácsa tárgyal 12 katalán szeparatista politikus ügyéről. A vádak a pénzügyi visszaéléstől a lázadásig terjednek, a büntetési tétel felső határa pedig 25 év börtön. A politikusokat azért állították bíróság elé, mert a 2017. októberi népszavazás többséget hozó eredményére támaszkodva egyoldalúan függetlennek nyilvánították Katalóniát. Mariano Rajoy akkori spanyol miniszterelnök az alkotmányra hivatkozva átvette az ellenőrzést a széles körű autonómiát élvező tartomány fölött, s feloszlatta annak kormányát és parlamentjét. A spanyol televízió által élőben közvetített per akár három hónapig is eltarthat, s az ítéletre további hónapokat kell várni. A katalán függetlenséget a Rajoyt tavaly júniusban bizalmi szavazással leváltó Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök sem támogatja, ám tárgyalna a szeparatistákkal. Ez ellen és Spanyolország egysége mellett vasárnap 50 ezren tüntettek Madridban. Sánchez kisebbségi kormánya katalán szeparatista pártok támogatására szorul a madridi parlamentben, s ha a per miatt nem sikerül elfogadtatnia a 2019-es költségvetést, akkor megbukhat, és tavasszal előrehozott választásra kerülhet sor Spanyolországban.