RADIO PLUS: adalék a Vajna-örökséghez
Nem feltétlenül kell az egyesült államokbeli Delaware államba menni ahhoz, hogy meg lehessen tudni, ki Andy Vajna cégbirodalmának örököse. A milliárdos médiatulajdonos halála után néhány nappal – a korábbi híreknek megfelelően – bejegyezték Bakai Mátyást a Rádió 1-et üzemeltető Radio Plus Kft. ügyvezetőjének. Csakhogy erről valakinek döntést kellett hoznia. A dokumentumok szerint ez meg is történt, a tulajdonos, vagyis az AV Investments Kft. képviseletében a Las Vegas-i Samuel Russell Falconello és a budapesti Kovács Andrea járt el. Előbbi az AV Investments delaware-i bejegyzésű tulajdonosában, a Cinergi Pictures Entertainment Inc.-ben tisztségviselő. A Cinergi többségi részvénycsomagjának tulajdonosát azonban nem az Egyesült Államokban kell keresni. November 30-án ugyanis a Cinergi nevében Andy Vajna és a frissen alapított AV Perfect Kft. nevében ugyanő – itt Vajna András néven – részvényjegyzési megállapodást kötött, amelynek alapján a Cinergi részvényeinek 90 százaléka a Vajna tulajdonában lévő AV Perfecté lett. Miután az elhunyt milliárdos magyarországi cégeinek és más érdekeltségeinek többsége, köztük az a rózsadombi ingatlan is, amelyet feleségével, Vajna Tímeával együtt lakcímként jelölt meg, az AV Investments és így a Cinergi birtokában van, a birodalom új tulajdonosa is az, aki az AV Perfect esetében a milliárdos örököse lesz.