Vélemény
Ne bántsátok
Nagy Imrét!
Tizenegy esztendős voltam, amikor 1953. június 4-én a szüleimmel együtt hallgattam a rádióban Nagy Imre miniszterelnök parlamenti programbeszédét. Diktatúrában a gyerekek kényszerből politikailag koraérettek, és bár édesapám egyet s mást elmagyarázott, magam is már jól értettem, hogy ez új hang, másfajta beszéd, mint a megszokott szónoklatok. És hogy az ország életében fordulópontot jelenthet az, amit a bemutatkozó kormányfő mond. Hamarosan az is kiderült, hogy gyerekfejjel ugyan, de ugyanazt éreztem és gondoltam, mint a társadalom zöme. A magyar nép Nagy Imrébe vetett bizalma ezen a júniusi napon született, és végigkísérte őt a gyűlölt Rákosi Mátyással vívott küzdelmében, abban a harcban, amit végül két esztendővel később elvesztett.