¬ Kívülről inkább sportversenynek tűnik a Bocuse d’Or, amelynek világdöntőjén ön lett a 12. Milyennek látta belülről?

Ez a verseny mindent igénybe vesz: a fejet, a testet és a lelket is. Nagyon gyorsan, ugyanakkor nagyon precízen és tisztán kellett dolgozni. Az első 5-6 alkalommal még nagyon jó érzés, hogy ilyen szervezetten tudsz pörögni, de a huszadik után már a hátunk közepére sem kívántuk. Az utolsó másfél hónapban pedig már nem szívesen ettük meg, amit főztünk. Tudtam ugyan objektíven nézni a tálat, de nem élveztem. Sokat segített, hogy a felkészülés alatt folyamatosan sportoltunk. A mentális trénerünknek köszönhetően nem úgy mentem oda, hogy majd lesz valami, hanem nyerni akartam. Máskülönben nem tudtam volna kihozni magamból a maximumot.