Innovatív kicsik, megfontolt nagyok

Néha téves, esetenként zavarba ejtő, ám összességében innovatívabb kutatást végeznek a kisebb csapatok, mint a nagyobbak – derül ki a Chicagói Egyetem szakembereinek a Nature című folyóiratban közzétett publikációjából. A kutatók 60 évre visszamenőleg 44 millió cikket, 60 millió hivatkozást elemeztek a Web of Science adatbázisából, ötmillió szabadalmat tekintettek át az Egyesült Államok szabadalmi hivatala által közzétettek közül, és 16 millió szoftverprojektet vizsgáltak a GitHub platformról. Kiderült, hogy a kisebb csapatok nagyobb valószínűséggel állnak elő új, innovatív ötletekkel, míg a nagyobbak inkább biztosra mennek: megszilárdítják az addigi ismereteket. A kisebbek felismerései ugyanakkor többször kerülnek ellentmondásba a meglévő eredményekkel, azonban minden újabb csapattag érkezésével ritkulnak ezek a zavarok. A kutatók abban látják az eltérés okát, hogy a kisebb és nagyobb csapatok másképpen kezelik területük történetét. A nagyobbak inkább a korábbi sikerekre támaszkodnak, míg a kisebbekre jellemzőbb a mélyebb és szélesebb körű információkeresés, ők szívesebben nyúlnak kevésbé népszerű ötletekhez, amelyekkel esetenként új irányokat is kijelölnek. „A kisebbek emlékeznek az elfelejtett ötletekre, kérdéseket tesznek fel, új utakat keresnek, míg a nagyobbak inkább megválaszolják a kérdéseket, finomítják a korábbi elméleteket” – magyarázza a különbséget Lingfei Wu, a tanulmány egyik szerzője. Az említetteknek megfelelően érdemes lehet újraértékelni a különböző méretű csapatok finanszírozásának kérdéseit. Jelenleg a befektetők elsősorban a nagyobbakat támogatják, azonban – vélik a tanulmány írói – ha valaki valóban a tudomány és a technológia fejlődését tartja szem előtt, annak kockázatitőke-befektetőként, nem pedig bankként kellene cselekednie.