Nincsmegállás

Liberális családban és sokszínű közegben nőtt fel. Hatéves volt, amikor szülei munkája miatt kiköltöztek Venezuelába, ahol ő volt a fehér kislány a csoki és indián gyerekek között. „Apácákhoz jártam iskolába, amit nagyon élveztem, a mise inkább buli, a prédikáció pedig mese volt, komolyan vallásos kisgyerek is lettem” – emlékszik vissza az akkori időkre a ma 34 éves újságíró, aki hatodikos általános iskolásként költözött haza. „Nehezen illeszkedtem be. Kint meleg volt, tengerpart, itt hideg és rosszkedv, a mise pedig olyan, mint a temetés. Inkább hazafutottam. Eddig a pontig voltam hívő” – mondja. A Kis üdítő, kis krumpli szerzője 20 évesen kapta vissza a latinos hangulatot, amikor egy újabb kiküldetéssel Mexikóba ment a szüleivel. Egy évet halasztott a Külkereskedelmi Főiskolán, és gyakornokként, külpolitikai szerkesztőként kezdett dolgozni az ottani közszolgálati televízió egyik csatornájánál. „Durva mély víz, de életre szóló élmény volt. A latinok között ismét lelazultam, ők nem öntik rád a nyomorukat már reggel a villamoson, örülnek, hogy a nap kisüt” – teszi hozzá a magát hobbiírónak tartó novellista, hogyan múltak el a pánikrohamok Mexikóban. Egy év múlva családi okokból újból haza kellett jönnie. Befejezte az egyetemet, és a diploma után gyakornok lett az MTI-nél, majd bezárásukig újságíró a Népszabadságnál, aztán a Magyar Nemzetnél, most pedig a 168 Óra munkatársa.