Uniós rivalizálás: Magyarország kétharmada a legszegényebb térségek között
hvg-ténytár

Uniós rivalizálás: Magyarország kétharmada a legszegényebb térségek között

Egyre masszívabban a sereghajtók közé tartozik gazdasági fejlettsége alapján Magyarország nagyobbik fele az EU 28 államának 281 régja között. Négy itthoni nagy térség – a 19 hazai megye közül 12 – az egy főre jutó GDP szerint voltaképpen egy csoportba került Bulgária, Románia, Lengyelország és Görögország legelmaradottabb körzeteivel, sőt két tengerentúli egykori francia gyarmattal is. Az un periférjának számító 20 uns régban a megtermelt GDP (vásárlóerő-arányosan) a felét sem éri el a közösségi átlagnak lélekszámarányosan számolva. A szegény „provinck” között az egyik legszegényebbnek a Debrecen központú Észak-Alföld rég számít, amely Délkelet-Bulgárval holtversenyben hátulról a hetedik-nyolcadik helyen áll a Brüsszelben frissen közzétett tabellán. Míg az EU-ban az egy főre jutó GDP évi 30 ezer euró, a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye alkotta régban alig 12 900 euró a hasonló tartalmú adat.