Levelek
Reflex
hvg@hvg.hu
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve, illetve illusztrálva közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.

Szubkultúrák esete a következetességgel

Reagálás Tóta W. Árpád 2019. február 28-ai számunkban megjelent véleményére

„(...) egy körülírható szubkultúra rendelkezhet olyan sajátosságokkal, amelyek a többségi társadalom számára aggályosak. Netán elviselhetetlenek. Ilyenek Nyugat-Európa városaiban a bevándorlókból (vagy azok gyermekeiből) álló színes bőrű gangek. Ettől minket a sors egyelőre megkímélt, de ott bizony felmerül a kérdés, hogy vajon nem azért aktívabbak-e a magukfajta fiatalok többek közt a csoportos nemi erőszak és az utcai rablás terén, mert a magukkal hozott kultúra egyrészt jószágnak tekinti a nőt, másrészt a fizikai erőszakot az érvényesülés egyetlen eszközének” – vagy: „túl gyorsan túl nagy inkompatibilis tömegek jelentek meg Európában, olyan tömegek, akiknek lehetetlen elmagyarázni, hogy például nem öljük meg a család hölgytagjait, ha nem az iszlám szerint élnek” – gondolhatnánk, hogy a Vér és Becsület mára a történelem szemétdombjára vetett fanzine-jait forgatjuk.