Aszmara – a modernista afrikai főváros
Szellem Kult-túra

Aszmara – a modernista afrikai főváros

Bauhaus, art deco, racionalizmus, novecento, futurizmus – a klasszikus modern építészet jó néhány irányzata csodálható meg Aszmarában, világraszóló ritkaságként, sajátos időkapszulába zárva. A múlt század harmincas évei óta kissé kopottan, de meghökkentő épségben áll mintegy négyszáz épület az egykori olasz gyarmatosítók „kis Rómájában”. Az izgalmas művészettörténeti látogatás lehetőségével mégsem sokan élnek: az Afrika Észak-Korjaként is emlegetett Eritrea alig egy éve nyitotta meg határait, és kezdett megbékélni nagy szomszédjaival, Szomálval és – évtizedekig tartó háborúskodás után – Etpval. Az egypártrendszer egyelőre igencsak mérsékelten vonzza a turistákat. A kelet-afrikai állam leginkább azzal kerül be a hírekbe, hogy fiataljai tízezrével szöknek külföldre az életfogytig tartó katonai vagy közszolgálat elől.