Meghajolni látszik a keszthelyi önkormányzat a kormányközeli befektetők előtt: módosították a helyi építési szabályzatot. A Fidesz–KDNP helyi képviselői úgy döntöttek, növelik a beépíthetőséget, módosítják az építési magasságot, rendezik a Hullám és a Balaton Szálló környékét. A városra valóban ráfér a felújítás, csakhogy a keszthelyi partszakasz legértékesebb területei Tiborcz István és Mészáros Lőrinc tulajdonában vannak. Ők láthatnak most munkához, egy időben a Balaton fejlesztésével: 2020-ig 365 milliárd forint állami támogatás jut a tóra.
A keszthelyi képviselő-testület először januárban tárgyalt az előterjesztésről, majd február végén 9 igen, 1 nem szavazattal jóvá is hagyta azt. Azért kellett ilyen gyors tempót diktálni, hogy még a Balaton-törvény március 15-ei hatálybalépése előtt áterőltessék a határozatot. Az új jogszabályban az szerepel ugyanis, hogy sem a beépíthetőséget, sem a magasságot nem lehet a törvény hatálybalépése után növelni. Ezért az önkormányzat saját hatáskörben lépett, és rohamtempóban kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a part menti területeket, így kedvezve a befektetőknek.
Az új szabályozás két területet érint: a kikötőt, amelyet 2014 decemberében vett meg az akkor még Orbán Viktor veje által tulajdonolt Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. Ott 4,5 méterről 7,5-re nő az építési magasság. A módosítással érintett másik területre esik a Balaton és a Hullám Szálló, valamint a pavilonsor. A mólónál, Mészáros Lőrinc érdekeltségénél 30-ról 50 százalékra növelték a maximális beépíthetőséget, akárcsak a Tiborczhoz tartozó Hullámnál. Kiemelt fejlesztési terület lett a Helikon Hotelé is, míg a teljesen lepukkant Hotel Via eltűnik, lebontják. Azt, hogy kik lesznek a beruházók, mikor és mit húznak fel a városban, nem tudni.
A helyi építési szabályzat módosítása többeknek sem tetszik Keszthelyen. Hamarosan aláírásgyűjtés indulhat az ügyben, a helyi választási iroda jóváhagyta ugyanis a kezdeményezés kérdését. Most arra várnak, hogy jogerős legyen a döntés.
Az önkormányzat viszont úgy érvel, hogy a megnövelt beépítési aránnyal sikerülhet helyzetbe hozni azokat a befektetőket, akiket a korábbi szabályozás elrettentett, és adóbevételre is nagy szüksége volna Keszthelynek: idegenforgalmi adóból tavaly mindössze 78 millió forint folyt be, míg Siófokon és Balatonfüreden ez az összeg megközelítette a 400 milliót. (A témáról további részletek a hvg.hu a NER-cunami és az üzleti érdek mindent visz Keszthelyen című cikkében.)