A család bankja

Befejezi működését a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez, Szemerey Tamáshoz tartozó NHB Bank. A pénzügyi szektor felügyeletét ellátó nemzeti bank visszavonta a pénzintézet tevékenységi engedélyét, és elrendelte a felszámolását. A betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyfelenként és betétenként akár 31 millió forintig kártalanítja, ennek összköltsége az MNB szerint a sajtóban megjelent 10-12 milliárd forintos összeg „töredéke” lesz. Összesen 9 magánszemély és 49 vállalati betétes rendelkezett az OBA-kártalanítás összegét is meghaladó betéttel a hitelintézetnél. Az MNB 2018 decemberében likviditási problémák miatt korlátozásokat vezetett be az NHB-nál, és felügyeleti biztost rendelt ki, az intézkedéseket aztán kétszer 30 napra meghosszabbította a felszámolás elrendelése előtt. A jegybank azzal indokolta a felszámolás elrendelését, hogy az NHB nem tett „érdemi lépéseket” a hosszú távú életképesség biztosítására. Szemerey bankja nem volt jelentős szereplő a piacon, mérlegfőösszege csak 0,2 százalékát tette ki a teljes bankszektorénak. Elsősorban a nagybetétesekre építette működését, közülük is kiemelkednek a Pallas Athéné alapítványok és azok cégbirodalma. Csak maguk az alapítványok 4 milliárd forintot tartottak az NHB-ban (ez a teljes betétállomány 10–20 százalékát jelentette), ebből 3,5 milliárdot 2018 őszén kivettek.