Bödők Gergely: Egy emlékmű története
A sunyi módon eltávolított budapesti Nagy Imre-szobor helyére visszaállítandó, „A nemzet vértanúinak” feliratot viselő emlékmű egykori története egyáltalán nem szűkölködött a botrányokban. Ennek stádiumait már évekkel korábban feltárta a tárgyszerűséget mindenek elé soroló fiatal történészgeneráció egyik reprezentánsa, Bödők Gergely. A négy évvel korábbi, hirtelenjében – ám korántsem váratlanul – aktuálissá lett, s ezért kiegészített tanulmányát a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat Tanácsköztársasággal foglalkozó száma adta közre. Az évtizedekkel ezelőtt, valamint a közelmúltban történtek közötti legfőbb párhuzamot a szerző szerint az adja, hogy „az 1919-es centenáriumra tervezett emlékmű felállítását és későbbi tiszteletét borítékolhatóan ugyanúgy nem övezi majd nemzeti konszenzus, mint az eredeti kompozícióét”. Merthogy 1929-ben nemcsak az az évben felavatni szándékozott emlékmű „kőbe faragott közhely” volta váltott ki heves vitákat, hanem az is, hogy a felfordult Magyarországon az 1918–1920 között legyilkoltak helyett a szoborállítók csak a Károlyi-féle nép- és a tanácsköztársasági áldozatokra kívánták emlékeztetni az utókort. „Fehérterrorról nem tudunk” – hazudta le a csillagos eget például a fogorvosból ébredő magyar politikussá lett Csilléry András. De akadt ennél is ordasabb tódítás. A korabeli propaganda ugyanis azt sulykolta, hogy a Tanácsköztársasággal a nemzetközi zsidó-bolsevik ármány támadt a szegény keresztény Magyarországra, mélyen elhallgatva azt a számszerűsített tényt, hogy a vörösterrornak a zsidók, pontosabban a zsidó származású magyarok a lakossági számarányuknak „megfelelően” lettek áldozatai.
