Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
MEGBÜNTETETT POSTA-BIZTOSÍTÓK

Káresemény

Megbüntette a Magyar Posta Életbiztosítót és a Magyar Posta Biztosítót a Magyar Nemzeti Bank. Egy átfogó, három évre szóló vizsgálat mindkét cégnél hnyosságokat tárt fel, amelyeket együttesen 50 mill forint bírsággal szankcionált az MNB, azzal, hogy a biztosítók azért megbízhatóan működnek. Szakértők szerint az utóbbi években látványosan bekeményített a felügyelet: kisebb hibák, hnyosságok miatt is a piaci részesedésük szerinti bírságokat szór ki a biztosítókra. Az Allianz legutóbb 125 mills, a Generali 75 mills, a Cardiff pedig 40 mills büntetést kapott. A posta általános biztosítójánál ezúttal a kgfb-k és a lakásbiztosítások akadtak fenn a szűrőn (elsősorban adminisztrács pontatlanságok miatt), az életbiztosításoknál pedig egyebek mellett a szerződéseket, a javadalmazási rendszert és a belső ellenőrzést nem találták szabályszerűnek. A biztosítók egyébként három fronton készülnek – a jegybank által is elvárt – változtatásokra. Egyrészt olyasféle garanciaalapot állítanának fel, mint amilyen a bankoknál a betétbiztosítás. Másrészt blockchain technológn alapuló kölcsönös adatszolgáltatást építenének ki a pénzintézetekkel, hogy ellenőrizhető legyen, milyen biztosítások védik az adósok fedezetbe adott vagyonát. Harmadrészt olcsóbbá és összehasonlíthatóvá tennék a lakásbiztosításokat, így a vihar definícja például mindegyiküknél ugyanaz a szélerősség lenne.