Aforizmaiparosok
Gazdaság Őrült vállalkozás

Aforizmaiparosok

Alkotói válságba került, ezért döntött két éve, 68 évesen a visszavonulás mellett az Egyesült Államok – saját állítása szerint – legtöbbet olvasott szerzője, Donald Lau. A széles körű olvasottság azonban nem jelenti azt, hogy a nevét is sokan ismerték volna, hiszen mindössze 10–15 szóból álló írásait nem jegyezte névvel. A kínai származású Lau ugyanis szerencsesüti-íróként kereste kenyerét az ország legnagyobb, erre szakosodott gyártójánál, a Wonton Foodnál. Az egykori bankár az 1980-as évek végén, véletlenül csöppent a szakmába. Történt, hogy munkahelyet váltott, és új cége, a New York-i kínai negyedből indult Wonton épp akkortájt vásárolta fel a keleti part legnagyobb hagyománnyal rendelkező szerencsesüti-gyártóját. Lau pedig azért találta magát eredeti szakmája helyett igen hamar a kis papírfecnik mögött, mert fel kellett frissíteni a pár száz darabból álló bölcsességkollekct, és a vállalatnál ő beszélt a legjobban angolul.