Világ | 7 nap
Világ 7 nap
ÚJ JAPÁN KORSZAK

Csodálatos harmónia

Japánok milliói követték lélegzet-visszafojtva, amint hétfőn élő televízs adásban Szuga Josihide kormányszóvivő bejelentette, hogyan nevezik majd azt a korszakot, ami Naruhito herceg május 1-jei trónra lépésével veszi kezdetét. A trónörököst azt követően koronázzák meg, hogy – két évszázada elsőként – lemond az uralkodói címről az apja, Akihito. A csak kedden érkezett hivatalos magyarázat szerint a Reiva elnevezés csodálatos harmónt jelent – addig vita zajlott arról, hogyan is kell értelmezni az első írásjelet, ami a parancs szó is lehet. Japán 645-ben vette át a kínai császároktól a korszakok (nengó) elnevezésének a gyakorlatát, és azóta 247 ilyet határozott meg. Az ország modern történetében eddig négy volt: Meidzsi (1868–1912), Taisó (1912–1926), Sóva (1926–1989), valamint az Akihito 1989-es trónra lépésével kezdődött Heiszei. A szabály az, hogy a korszak neve két írásjelből (kandzsi) álljon, közérthető legyen, és jelképezze a nemzet ambícját. Ez a mostani esetben a hagyományok megőrzésével való megújulás, amit az Abe Sinzo kormányfő által követett nacionalista politika lényegének tartanak. Ezt mutatja az is, hogy a nengó nevét első alkalommal nem ősi kínai szövegből választották, hanem az első ismert, VII. századi japán verseskötetből. Japán egyszerre használja a nyugati időszámítást és a császári korszakokat.