Hajléktalanságból társbérletbe

Együtt laknak diákok és (volt) hajléktalanok, a belvárosi ház építészetileg is igényes, és az intézmény eltartja önmagát. Világszerte egyedülállónak mondják, hogy ez így sikerülhetett: a bécsi WähringerStraße 19.-ben, a Ringtől gyalog tízpercnyire, 2013 óta eredményesen működik a VinziRast-Mittendrin, amelynek műfaja nehezen határozható meg, talán különös kollégiumnak lehetne nevezni. Az ötletet az adta, hogy 2009-ben egy nagy diákmegmozduláshoz hajléktalanok csapódtak, és a csoport az egyetem fő előadótermének 61 napos megszállása után is együtt maradt. A közös tiltakozás a felsőoktatás ügyeiről átterjedt a hajléktalanok helyzetére. Főképp mivel akkor (is) több fővárosban is igyekeztek a város szélére, eldugott helyekre szorítani a hajléktalanokat. Alexander Hagner építész személyében a diákok és a hajléktalanok csoportja megtalálta azt, aki az akkor évek óta üresen álló házhoz megtervezte az együtt lakás és együtt dolgozás (kézművesség, bicikli- és bútorjavítás) terét. Nem volt könnyű: a közmeghallgatások közben még halálos fenyegetések is elhangzottak, amikor a környék lakói megtudták, kik lesznek az új szomszédaik.