Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
SZTRÁJKSZEMLE

Elégedetlen dolgozók

Nem lesz sztrájk a BKV-nál, a cégvezetés megegyezett a szakszervezetekkel. A dolgozók egységesen 8 százalékos alapbéremelést, az első hónapra visszamenőleg 105 ezer forint bérkiegészítést, az év végén pedig 14 900 forintnyi utalványt kapnak. További 8 százalékkal emelkedik a járművezetők elsőajtós pótléka, a jutalomalap, a távolléti díj és a járművezetői prémium. A BKV-sok összes, velük egy háztartásban élő gyermeke kap bérletet, nem csak két hozzátartozójuk. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet – amely 15 százalékos emelést akart elérni – tudomásul vette ugyan a többi érdekképviselet által elfogadott megállapodást, de nem írta alá, mert az „messze van” a szükségestől. Nem született viszont megállapodás a Sanofi-Chinoinnál, ezért a vegyipari dolgozók szakszervezeti szövetsége április 9-ére kétórás figyelmeztető sztrájkot szervezett a cég három telephelyén. A VDSZ minden munkavállalónak egységesen 30 ezer forintos béremelést szeretne elérni. A cégvezetés a dolgozók igényét „meghallgatta, komolyan vette”. Érik a sztrájk a ferihegyi repülőtéren az egyik földi kiszolgálócégnél, a Malév Ground Handling Zrt.-nél. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet minimum 15 százalékos béremelést követel, „elviselhető munkaidő-beosztást”, valamint minimum 11 órás pihenőidőt a műszakok közt. A cégvezetés azonban csak 10 százalékos emelést ajánlott.