Akutyaésaszalonna
Szlobodan Milosevics hatalmának megdöntése óta nem tüntetett annyi ember Szerbiában, mint szombaton Belgrádban. Közben az ellenzék által korruptnak nevezett Alekszandar Vucsics államfő Orbán Viktorral vacsorázott.

Egységes ellenzék erőpróbája

Ígyhazudnakők
„Az ellenzék államcsínyre készül, káoszt és erőszakos akciókat tervez, majd a rendőrséget és a hadsereget vádolja az összetűzések kirobbanásáért” – ezzel a címmel jelent meg a szombati tüntetés napján a Vecsernje Novoszti című szerb kormánypárti napilap. Nagy meglepetést nem keltett, hiszen a rezsimhű tévék és rádiók már hónapok óta azt ismételgetik, hogy az ellenzék csak a saját zsebét akarja megtömni, gyűlöli a hazáját, és romba akarja dönteni a szerbiai városokat.
A kormánypárti médiumok szerint a szombati tüntetésen, amelyen megtelt a szerb parlament előtti tér, pár ezren lézengtek, míg a szervezők 40 ezer emberről beszéltek. Az ellenzéki politikusok erre a közösségi oldalakon egymás mellé tettek két olyan képet, amely a szombati tüntetés résztvevőiről, illetve az újévi, ugyancsak a parlament előtti téren rendezett ünnepségről készült – utóbbin minden újság szerint legalább ötvenezer ember gyűlt össze. A Vucsicsot támogató médiumok válaszul úgy tettek említést az ügyről, mintha az ellenzék az újévi képpel illusztrálta volna a szombati demonstrációt.
Közben Vucsics, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy voltak olyan egykori kijelentései, amelyekkel ma már nem ért egyet, próbál úgy tenni, mintha nem sok köze lenne a legdurvább múltbeli kiszólásaihoz. Azt mondja például, hogy kiragadták a szövegkörnyezetéből azt a mondatot, amelyet 1995 nyarán, néhány nappal a boszniai Srebrenicában elkövetett népirtás előtt mondott. „Ha megölnek egy szerbet, mi száz muszlimot fogunk, s majd meglátjuk, mernek-e csapást mérni a szerb állásokra, illetve durván viselkedni a szerb néppel” – harsogta akkor Vucsics. Mostanság arra hivatkozik, hogy ezek nem a saját szavai voltak, csak idézte akkori főnökét, a szélsőséges Vojiszlav Seseljt. Ebben még igaza is van, arról viszont már nem beszél, hogyan folytatta – immár mindenképpen a saját szavaival – a beszédét. „Ez a kijelentés a Szerb Radikális Párt szabadságszerető tradícióinak a bizonyítéka, annak kifejezése, hogy Vojiszlav Seselj a szabadságot akarja elhozni a szerbség számára, és ennek semmi köze a fasizmushoz.”
Egyébként Seselj, aki Vucsiccsal ellentétben nem próbálja meg eltagadni saját múltját, ugyancsak szimpatizál az Orbán-kormányzattal. Amikor tavaly novemberben Szerbián keresztül Magyarországra szökött Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök, a csetnikvajda volt az, aki elsőként erősítette meg, hogy a hazájában gazdasági bűncselekmények miatt börtönre ítélt exkormányfő Horgosnál lépett a „baráti Magyarország” területére.