Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

TESTUDO INVEST: a fidelitasos bevásárlóközpontja

16-062-01.tif

Tulajdonostársa lett az APC Invest Kft.-ben Ondré Péternek, aki a Fidesz ifjúsági társszervezetének, a Fidelitasnak az egyik vezetője. Ondré 2018 nyara óta az állami Agrármarketing Centrumot is irányítja, miután előzőleg a tavaly beiktatott agrárminiszter, Nagy István kabinetvezetője volt. A 33 éves politikus a Fidelitas mosonmagyaróvári elnöke, a miniszter pedig a térség országgyűlési képviselője. Ondré 2015 vége óta az APC Invest tulajdonosa. A cég 2016 janrjában megvásárolt Mosonmagyaróváron egy 2,4 hektáros területet, amelynek értéke mintegy félmillrd forint lehetett, decemberben pedig már engedélyt is kapott a plázastop 400 négyzetméteres határát tízszeresen meghaladó újabb bevásárlóközpont megvalósítására a már létező Park Center mellett. Az APC-ben 2017-ben üzletrészt kapott az akkor még ugyancsak Ondré birtokában lévő Testudo Invest Kft. is. Ez utóbbi azonban most tulajdonost váltott: Ondré eladta a céget a város gazdasági életében fontos szerepet betöltő Szeredi családnak. Így Ondrénak egyelőre 10 százaléka maradt az APC-ben, Szeredknek pedig 90 százalék lett a részesedésük a beruházásban, amely márciusban indult, és a tervek szerint az ősztől már nyitnak a boltok.