Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

DIGITÁLIS KORMÁNYZATI ÜGYNÖKSÉG: közbeszerzések ura

A legmagasabb kormányzati körök képviselői is helyet kaptak abban a vállalatban, amelyet most alapított az állam az informatikai közbeszerzések lebonyolítására. Az 50 mill forintos alaptőkével létrehozott Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke Siroki Attila, aki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal bizalmasával, Kertész Balázzsal ül együtt a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságában. Az ügynökség irányításában részt vesz Takács József is, aki a Magyar Telekom cégének, a T-Systemsnek az informatikai biztonságért felelős igazgatója volt, amikor 2017 nyarán hackertámadás érte a BKK új, a T-Systems által kpített online bérlet- és jegyvásárlási rendszerét. A közbeszerzések egyik legnagyobb beszállítójára, a T-Systemsre szemet vetett Orbán Viktor barátjának, Mészáros Lőrincnek az egyik cége, a 4iG, amelyben a kormányfői vő, Tiborcz István üzleti körei is szerepet kaptak. Az új ügynökség felügyelőbizottságának tagja Nagy Béla, aki márciusig benne volt a déli határkerítés kpítésében részt vevő Metalcom vezetőségében. Fb-tag lett Gulyás Kovács Gergely is, aki már az első Orbán-kormánynak is tanácsokat adott, majd a csődbe ment Quaestor-cégcsoportnál stratégiai igazgató volt. Újjáalakult a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács is, amelynek elnöke továbbra is Vágujhelyi Ferenc, aki Tiborcz testvérének a főnöke volt az adóhivatalnál, tagja pedig Fauszt Zoltán, aki Palkovics László innovács miniszterrel közösen tulajdonolta az Informin’ Kft.-t, valamint Felső Gábor, aki augusztusig a 4iG vezérigazgatója volt, és jelenleg is a Fidesz XII. kerületi önkormányzati képviselője.