Lassúolvadás

A német Bundesligában még mindig a labdarúgó karrierjének a végét jelentené, ha bevallaná, hogy a saját neméhez vonzódik. Így nem csoda, hogy – hiába a pletykák arról, hányan lehetnek érintettek – a Bayern Münchenben is megfordult Thomas Hitzlsperger is csak a visszavonulása után jelentette be, hogy a férfiakat kedveli. A politikában viszont ez nem probléma, a jeget első ismert személyiségként Klaus Wowereit berlini polgármester törte meg, aki 2001-ben közölte, hogy meleg. Az sem keltett politikai hullámokat, amikor röviddel később a kereszénydemokrata CDU hamburgi polgármesteréről, Ole von Beustról derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik. Amikor viszont az egyebek mellett erkölcsi megújulást hirdető kereszténydemokrata Helmut Kohl 1998-ig működő koalíciós kormányában a szabaddemokraták (FDP) magas beosztású tagjaként kisebb szerepet vállalt Guido Westerwelle, ő még eltitkolta a szexuális irányultságát. Csak 2004-ben állt elő vele, hogy aztán 2009–2013 között külügyminiszterként több olyan országban megforduljon, ahol a homoszexualitás nem elfogadott, vagy egyenesen büntetik.

Az európai kormányfők közül először a leszbikus izlandi Jóhanna Sigurdardóttir vállalta a másságát, őt a belga Elio Di Rupo követte. 2013-ban a luxemburgi Xavier Bettel csatlakozott hozzájuk. A róla kialakult konzervatív katolikus ország képére rácáfolva Írországban nemcsak az abortuszt és az egyneműek házasságát engedélyezték, de 2017-ben a nyíltan meleg – és félig indiai származású – Leo Varadkar vezetésével nyerte meg a választást a jobbközép Fine Gael. Az EU keleti részén sem mindenütt tabu már melegnek lenni politikusként: Szerbiában a leszbikus Anna Brnabic a miniszterelnök, Lengyelországban pedig a balliberális Wiosna pártot megalapító Robert Biedronnak lehet, hogy többet árt, hogy ateista, mint hogy homoszexuális.

Nagy-Britanniában az agresszív bulvársajtó előszeretettel turkál a politikusok magánéletében, s azt is ott írták meg, hogy Peter Mandelson – Tony Blair munkáspárti vezér harmadikutas ideológiájának atyja – a saját neméhez vonzódik. Gyakoriak az olyan történetek, amelyek fiatalkori, egyetemi kilengésként pletykálják később heteroszexuális kapcsolatban élő politikusok homoszexuális kalandjait, ahogy tették a konzervatív Michael Portillóval is, aki később ezt nem is tagadta. Az USA-ban a szenátusban és a képviselőházban is szolgált, illetve szolgál vállaltan meleg politikus, ám elnök még nem volt – bár az agglegény James Buchananről (1857–1861) a történészek nem tudják eldönteni, hogy aszexuális vagy meleg volt. A 2020-as elnökjelöltségre pályázó demokraták között viszont ott van a másságát négy éve vállaló Pete Buttigieg, az Indiana állambeli South Bend polgármestere, aki gyakorló episzkopális, sűrűn idézi a Bibliát, és a férjével tavaly egyházi esküvőt is tartott. ¬