Újjáépítésalatt

Egy épület restaurálása nem azt jelenti, hogy karbantartjuk, kijavítjuk vagy újraépítjük, hanem hogy helyreállítunk egy olyan teljes állapotot, amely korábban talán sosem létezett. Eugene Viollet-le-Duc híres jelmondata manapság különösen aktuális, amikor Franciaországban azon vitáznak, hogyan nyúljanak a leégett párizsi Notre-Dame-hoz. Az 1814-ben Párizsban született, intuitív, állandóan rajzolgató és utazgató építészt 26 éves korában bízták meg a középkori műemlékek felújításával, és máig az ő szemléletét őrzi számos francia történelmi épület. A középkorba valósággal beleszerelmesedő Viollet-le-Duc – aki a politikai körökben legalább olyan otthonosan mozgott, mint a szakmaiakban – fő újítása az volt, hogy az ipari forradalom korában divatba jött modern építőanyagok helyett hagyományos, korhű technikákkal nyúljanak az egykori épületekhez.

Az eredeti technika azonban nem jelentette az eredeti tervek tiszteletben tartását, hiszen a különféle korok hozzáépítései miatt azt nem is mindig lett volna könnyű megvalósítani. Így aztán a restaurátor-építész bátran bánt a rábízott épületekkel Carcassonne dél-franciaországi várától Mont-Saint-Michel apátságán át a nagy katedrálisokig, köztük a párizsi Notre-Dame-ig, amelyen egyebek mellett „saját” (a minap a lángok martalékává vált) huszártornyát építette fel az 1792-ben ledőlt eredeti helyébe. Sokszor önkényesnek tartott újraértelmezéseit utóbb elrettentő példaként emlegette az „eredetihez” nála jobban ragaszkodó szakma, ám amikor két évtizede visszaépítették a toulouse-i Saint-Sernin-bazilika Viollet-le-Duc által teljesen átalakított tetőzetét, az ahhoz már hozzászokott város polgárai hördültek fel.