Sztojka Edina

Portré

2019. május 2.

Fazekas István

Sztojka Edina

ápolónő

„Hét testvérem között én sohasem kaptam meg azt a figyelmet, amire vágytam” – vall a nehéz gyerekkoráról a 36 éves ápolónő, aki elnyerte a Roma Sajtóközpont Aranypánt-díját, így ő lett az év hétköznapi roma hőse. Hatéves volt, amikor a szülei elváltak, ő ápolónő édesanyjával maradt Gyulán, míg zenész édesapja az egyik közeli faluba költözött. „Mindketten az új családjuknak éltek.” Elképzelte hát magának az idilli családot: „Ahogy a tévében láttam, de ehhez semennyire sem hasonlított az, ahogy mi éltünk.” Nem járhatott különórákra, pedig nagyon szeretett volna táncolni. Ha rövidebbre vágták a haját, az óvónő azt mondta „biztos bogár ment bele”; és sosem hívták születésnapi buliba. Jól tanult, de „állandóan lázadtam, és figyelem helyett csak büntetést kaptam”.

Nyolcéves korában – miután a kórházban találkozott egy vele is kedves nővérrel – már tudta, hogy egyszer ő is nővér lesz, fehér ruhában. De 16 évesen abbahagyta az egészségügyi szakközépiskolát, mert terhes lett. A kezdetben idillinek tűnő család néhány év után felbomlott, huszonévesen egyedül maradt a fiával. Napszámot, takarítást vállalt, albérletről albérletre jártak. A gyereke mindent megkapott, de „magamnak kabátra sem futotta”. 21 évesen állított be a megyei kórház hospice osztályára azzal, hogy szeretne segíteni. A főnővértől kapott rá esélyt. Munka és gyereknevelés mellett előbb önköltségen OKJ-s tanfolyamon ápolási asszisztens lett, majd befejezte a középiskolát. Az érettségi után, rögtön felvették a Szent István Egyetem ápolói szakára, ahol 2016-ban diplomát szerzett.

Már saját lakásában él 21 éves, rendőr fiával, aki hamarosan önálló életet kezd. Azt a kérdést pedig értelmezni sem tudja, hogy mit csinál szabadidejében. „Nekem nincs szabadidőm, úgy érzem, sosem állhatok le.”

¬ Egész életében a figyelemre vágyott, amit most az Aranypánt-díjjal meg is kapott. Érez elégtételt?

Nem elégtételt érzek, hanem annak visszaigazolását látom, hogy jól csináltam, amikor küzdöttem a mindennapokkal. És nagyon nagy felelősséget érzek, azokért is, akiknek nincs lehetőségük, hogy kitörjenek a nyomorúságos helyzetükből.