Ukrajnával kapcsolatban a nyelvhasználati jogok miatti vita helyett Magyarországnak a szélesebb összefüggéseket kellene figyelnie, amelyek fontos része a feléledt orosz birodalmi gondolkodás – mondta a HVG-nek Kurt Volker, az USA Ukrajna ügyében illetékes különképviselője, egyúttal az arizonai John McCain Intézet igazgatója.
Kurt Volker
Fazekas István
Haegyüzletbeindul
Még be sem iktatták hivatalába Volodimir Zelenszkijt, Ukrajna új államfőjét, a humoristából lett elnök máris teljes erővel vetette magát a munkába. Küldöttséget menesztett például Brüsszelbe, hogy meggyőzze az EU-t, Kijev ezúttal valóban komolyan gondolja a korrupció ellen harcot, és lépeseket kíván tenni a demokratikus intézményrendszer megszilárdításáért is. Az Olekszandr Daniljuk egykori pénzügyminiszter vezette delegáció tagjai megerősítették, hogy Zelenszkij az EU- és NATO-integráció folytatását szorgalmazza, sőt annak gyorsítását szeretné.
Zelenszkij többmenetes szópárbajt vívott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, aki orosz állampolgárságot ajánlott a Moszkva-párti szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai területek lakosainak, sőt ezt a lehetőséget belengette bármelyik, erre vágyó ukrán állampolgárnak is. Az ukrán elnök ismét hangsúlyozta, hogy a Krím 2014-es bekebelezése, a lázadóknak nyújtott orosz segítség, illetve a tavaly novemberi kercsi incidens során őrizetbe vett ukrán tengerészek fogva tartása miatt aligha lehet arról beszélni, hogy még mindig testvéri kapcsolat lenne az ukrán és az orosz nemzet között. „Már csak a két ország közötti államhatár maradt közös. Oroszországnak az Ukrajnától elvett területek utolsó négyzetméterét is vissza kell szolgáltatnia” – mondta.
Miközben a még hivatalban lévő államfő, Petro Porosenko ellen nagy többséggel győztes új elnök arról beszél, véget akar vetni annak, hogy Ukrajnát az oligarchák irányítsák, továbbra sem tisztázódott, milyen a kapcsolata az egyik leggazdagabb üzletemberrel, Ihor Kolomojszkijjal, akinek a tévécsatornáján rendszeresen szerepelt a műsoraival. Pedig hamarosan el kell jönnie az igazság pillanatának. Kolomojszkij ugyanis azt állítja, Porosenko idején törvénytelenül államosították az ő és üzlettársai tulajdonában lévő PrivatBankot. Zelenszkij emberei ugyanakkor nem voltak hajlandók nyilatkozni arról, marad-e az állam kezében a legnagyobb ukrajnai kereskedelmi bank. Daniljuk is csak annyit közölt, hogy a pénzintézet ügyét megfelelően fogják megoldani.
Magyarország is figyeli az új államfőt. Zelenszkij ugyanis közölte, felülvizsgálja azt az új törvényt, amely tovább korlátozza a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeit. Korábbi nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja ugyan az ukrán nyelv szerepének növelését, ám ezt nem erőszakosan kívánja elérni.