Bűvkörök

„Michael Endét máig nagyon szeretem, a Jane Eyre pedig nagyban meghatározta a férfiideálomat, és hogy milyen nő lettem. Alice-től, Pán Pétertől és Pinokkiótól viszont mindig is szorongtam” – meséli a Budapest Bábszínház 35 éves dramaturgja, aki büszke különleges, a világ minden tájáról származó, hatalmas mesekönyvgyűjteményére. Szerencsésnek tartja magát, mert már szülővárosában, Szegeden is „isteni jó” szellemi közeg vette körül. Édesanyja orvos, édesapja szintén az egészségügyben dolgozik, emellett még hobbigeológus is – a kövek nyelvén, piritül, bazaltul és smaragdul is beszélő királyfiról szóló meséjét ő ihlette. A több nagy sikerű mesekönyvet és az Időfutár című ifjúsági regényfolyamot társszerzőként jegyző író harmadéves egyetemista kora óta vesz részt bábelőadások készítésében, és ír önálló darabokat. Időközben a doktori iskolát is elvégezte, és tanít több egyetemen, többek közt egykori alma materében. „Elsős koromban sétáltam a Színművészeti folyosóján, és szembejött egy felsőbb éves srác, aki a végzős bábosztály vizsgaelőadására készült, és szólt, hogy kellene nekik egy dramaturg. Elmentem, és ott ragadtam. A következő elsőéves bábosztály már lecsapott rám. Aztán lett ott egy szerelem is, ahogy az lenni szokott. Most meg itt vagyok. Valószínűleg nagyrészt azért, mert a bábosok iszonyú jó fejek, közvetlenek, és elképesztően jó a humoruk, ami összefüggésben van a műfajjal, a gyerekkultúrával. Számomra a humor különösen fontos, máshogy nem is lehet túlélni ezt az országot és a rengeteg érzelmi vihart, amit megírok.”