Fülkeforradalom
Gazdaság Őrült vállalkozás

Fülkeforradalom

A rabszállító kocsiban szinte minden megvolt, amire szükség lehetett: szellőzés, fűtés, és ami a legfontosabb, külön fülkék. Mi sem látszott könnyebbnek, mint átépíteni a buszt luxusvécévé. Persze többről volt szó, mint hogy az üléseket ülőkékre cseréljék. A frankfurti börtöntől 7 ezer eurós alkalmi áron megvásárolt rabomobilra végül rá kellett költeni további 35 ezret, de megérte. Az egyedülálló üzlet azóta is virágzik. A güterslohi cég neve maga a program: „Event-WC”, azaz eseményekre bérelhető, magas színvonalú mellékhelyiség. Mozgó vécéket rengeteg vállalkozó üzemeltet, de a harmincas éveiben járó német testvérpár, Sebastian Rogowski és Ben Blomberg azt állítja, az ő szolgáltatásuknak nincs párja. Ők a luxuskategórban utaznak. A buszok kívül lakkfeketén csillognak, belül a létesítmény tiszta és világos, benne nemcsak zene szól, hanem képernyők is műsort (vagy a megrendelő igénye esetén reklámot) szolgáltatnak, a teret tükrök tágítják. Van jármű, amelyben egy kisebb falfelületet hatalmas akvárium foglal el. A koncepct időközben szabadalmaztatták is. Sebastian és Ben – utóbbi egyébként újságírói tevékenységét tette takaréklángra az érdekesebb elfoglaltság kedvéért – teherautóhoz és buszhoz is jogosítványt szereztek, hogy maguk vihessék a megrendelőkhöz a kisüzemeket.