Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
MTA-LENYÚLÁS

Viszik ezt is

Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH) hoz létre a kormány, és a törvény erejével oda telepíti át a Magyar Tudományos Akadémia valamennyi kutatóintézetét – az Innovács és Technológiai Minisztériumnak az Akadémra megküldött törvénytervezete szerint. Ezzel a minisztérium az MTA-val folyó egyéves vitára tesz pontot úgy, hogy a parlament elé kerülő szervezeti megoldást az MTA közgyűlése május elején nagy többséggel elutasította. A kutatóintézetek felett a törvény elfogadása után az ELKH Titkárságának keretén belül létrehozott 13 tagú Irányító Testület áll majd. Ennek hat tagját az MTA, hat tagját pedig a kormány javasolhatja, de minden tag kinevezése a miniszterelnökön múlik. Az IT-t elnök vezeti majd, akit az MTA elnöke és a tudománypolitikáért is felelős innovács miniszter közös javaslatára szintén a miniszterelnök nevez ki. Az IT dönt majd a kutatóhelyek megalapításáról, átszervezéséről, megszüntetéséről és a kutatóhelyek vezetőinek személyéről is. Az ELKH viszi az MTA vagyonát is, a rendelkezések szerint azt az Akadémnak ingyenesen kell az intézetek új gazdájának rendelkezésére bocsátania. A kutatóintézetekről naprakész nyilvántartása egyelőre a minisztériumnak sincs – vagy a tervezet már régóta porosodott a kormánynál. Több kutatóközpontot ugyanis a régi (például budai vári) címén tüntettek fel, amely ingatlanokból az MTA-t már rég száműzték, hogy a Belügyminisztérium költözhessen a helyére. Létrejön a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács is, amely alapvetően véleményező és javaslatot tevő szervezet. A kutatási pénzek egy állami kutatási alaphoz kerülnek majd. Eddig nonprofit társaságban az állam nem lehetett kisebbségi tulajdonos. A törvény ezt is megváltoztatná, vagyis egy többségében magántulajdonban lévő nonprofit társaság szerezheti meg és hasznosíthatja állami vagy uns pénzen az MTA kutatói által fejlesztett szellemi terméket.