Hosszú asztalokon sorakoztak a belga sörrel teli palackok, a borospoharaktól elférni sem lehetett, a sarokban svédasztal, mézeskalács és ünneplő, boldogan kiabáló fiatalok mindenfelé – ha nem az Európai Néppárt (EPP) eredményvárójáról lett volna szó, a vendégek könnyen összetéveszthették volna a brüsszeli Renaissance Hotel különtermét bármilyen exkluzív házibulival. Az utóbbiban persze valószínűleg nem állt volna Manfred Weber életnagyságú papírmasé figurája, és hosszú győzelmi beszédeket sem kellett volna hallgatni, a kilencvenes évek slágereiről nem is beszélve. Weber kampányzárója tökéletes ellentéte volt mindannak, amiért a kritikusai sótlan bajor politikusnak nevezik a néppárt csúcsjelöltjét. Amikor az autója megállt, az összegyűlt huszonéves fiatalok olyan üdvrivalgásban törtek ki, hogy arra sok, a Szigeten fellépő zenekar is büszke lenne.
Hasonló jelenetek korábban elképzelhetetlenek lettek volna az Európai Parlament (EP) választási kampányában, és nem csak azért, mert – ahogy azt Orbán Viktor is sokszor hangsúlyozza – Brüsszel teljesen elvesztette a kapcsolatot az átlagemberekkel. A csúcsjelölti rendszer 2014-es bevezetése azonban arcot adott az addig meglehetősen személytelen képviselőcsoportoknak, a kampánystábok pedig mindent megtesznek, hogy egy-egy Spitzenkandidat körül hatalmas legyen a felhajtás. A jelölteknek ugyanis nemcsak a frakciók támogatását kell megszerezniük, hanem a személyiségükkel is hódítaniuk kell. Márpedig ha valamit mindenki Weber szemére vet, az ennek a hiánya. „Olyan kis kedves, de a Bizottságban megennék reggelire” – ezt a mondatot suttogták róla a legtöbben a brüsszeli folyosókon. A kedvesség azonban sajnos az EP farkastörvényei között nem elég, ahogy akkor sem, amikor azt kell eldönteni, ki legyen az Európai Bizottság soron következő elnöke.
Valószínűleg tisztában van ezzel Weber is. A kampány elején még elképzelhetetlen lett volna, hogy bárki odamehessen hozzá egy fotó erejéig, vagy a hatalmas brüsszeli sajtóterem előtt percekre megálljon beszélgetni egy csapat újságíróval, de mára kénytelen volt beletörődni, hogy ha ő akar lenni Jean-Claude Juncker utódja, a nyilvánossághoz is máshogy kell hozzáállnia. A néppárti csúcsjelöltről sugárzik azonban, hogy kényelmetlenül érzi magát a szerepben: a kampányzárón kifejezetten megkönnyebbülés látszott az arcán, amikor végre eltűnhetett a hátsó ajtón.
A szociáldemokraták csúcsjelöltjéről, Frans Timmermansról viszont azt beszélik, élvezi a rivaldafényt. „Kifejezetten férfias jelenség” – jegyezte meg a holland politikusról az egyik külföldi tévé tudósítója, amikor az fellépett a pódiumra a sajtóközpontban. Timmermans esetében persze sztárallűrökre nem kell számítani, de ő volt az egyik, aki a több száz újságíró előtt még azt is ki merte mondani: a szociáldemokraták sok helyet veszítettek, és jobb eredményre számított. Az este másik meglepő vallomása Webertől származott, amikor úgy fogalmazott: boldog ugyan, de azért ez az eredmény messze van attól, amit győzelemnek nevezne.
Egészen más helyzetben voltak a liberális, illetve zöldpárti listavezetők. Guy Verhofstadt, a liberális ALDE belga csúcsjelöltje még azt is megtehette, hogy a választás előtt három nappal a budapesti Móricz Zsigmond körtéren tartson utcafórumot a Momentum aktivistáival, majd vasárnap este a brüsszeli sajtóteremben jelentse ki magabiztosan, hogy ők lesznek a mérleg nyelve, és nélkülük sem az EPP, sem pedig a szociáldemokraták nem mennek semmire.
Az est sztárja mégsem ő, hanem egyértelműben a zöldek társelnöknője, a német Ska Keller volt. A 37 éves politikus nemcsak szólamokban beszélt, hanem konkrétumokra is kitért. Ő volt az egyetlen, aki kérdés nélkül is külön megemlítette Orbán Viktort és a magyar jogállamiságot, és egyértelmű győzelemként könyvelte el, hogy a „zöldhullám” végigsöpört Európán, és már minden párt az egyik legfontosabb problémának nevezte a klímaváltozást. Az pedig nem rajta múlt, hogy a kamerák nem mindig rá, hanem a bal vállát beborító sárkányos tetoválásra fókuszáltak. ¬ SERDÜLT VIKTÓRIA / BRÜSSZEL
