Alabirintusrabjai
Kizárólag Brexit-párti utódja lehet Theresa May brit konzervatív kormányfőnek, ám bárki lép is a helyébe, ugyanabban a csapdában találja magát, amiben az elődje három évig vergődött.
Theresa May a hivatalba lépésekor és a lemondásakor. Nehéz évek voltak
KonzervatívkormányfőkésazEU
Theresa May nem az első brit konzervatív kormányfő, akinek megnehezíti a dolgát vagy egyenesen a vesztét okozza az EU-hoz való viszony azóta, hogy Nagy-Britannia 46 éve belépett az akkor Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) hívott integrációba.
¬ Edward Heath (1970–1974): Az 1970-es győztes kampánya egyik legfontosabb céljaként az EGK-ba belépést jelölte meg, amit megkönnyített, hogy az 1960-as években a brit csatlakozást kétszer is megvétózó Charles de Gaulle helyett már Georges Pompidou volt a francia elnök. A londoni alsóház 1971. október 28-án 356:244 arányban megszavazta az EGK-tagságot, 39 konzervatív képviselő ellene, 69 munkáspárti mellette voksolt. Nagy-Britannia 1973. január 1-jén lett az EGK tagja, ám a konzervatívok a gazdasági válság miatt egy évre rá megbuktak, a toryk vezetéséért vívott 1975-ös küzdelemben pedig Heath EGK-pártisága hátránynak bizonyult a győztes kihívóval, Margaret Thatcherrel szemben.
¬ Margaret Thatcher (1979–1990): Az egységes európai piac megteremtését az 1980-as években még támogatta, de fokozatosan a további integráció ellen fordult, és a francia szocialista Jacques Delors-ral, az Európai Bizottság elnökével emlékezetes párbajokat vívott a briteknek járó költségvetési visszatérítés ügyében. Elvetette a közös valutát, és az európai szuperállam rémképét festette föl. A bukásához vezető folyamatot az indította el, hogy lemondott miniszterelnök-helyettesi posztjáról a főnöke álláspontját elutasító Geoffrey Howe.
¬ John Major (1990–1997): Thatcher utódjaként megpróbált jobb kapcsolatot kialakítani Brüsszellel, ám az integrációt elmélyítő 1992-es maastrichti szerződés miatt a kormányában komoly törésvonalak keletkeztek. A hivatali idejére esett az 1992. szeptember 16-ai fekete szerda, amikor a piaci nyomás alá került angol fontot ki kellett léptetni az Európai Monetáris Rendszerből (EMS). Az 1997-es választáson a szétesett konzervatívok történelmi vereséget szenvedtek el a határozottan EU-párti Munkáspárttól.
¬ David Cameron (2010–2016): Az euróhoz csatlakozás lehetőségét is meglebegtető Munkáspárt kormányzása idején a konzervatívok körében nőtt az EU-ellenesség. A párton belüli feszültséget nem tudta kezelni Cameron, amikor a 2010-es választást megnyerte ugyan, de többséget nem szerzett, és koalícióra kényszerült az EU-párti liberális demokratákkal. Az EU-hoz fűződő viszony tisztázására s pártja egységének megteremtésére népszavazást ígért a tagságról, ám azt 2016-ban elbukta, és azonnal lemondott.
Avesszőfutásévei
¬ 2015. május 7.: A konzervatívok a parlamenti választáson 330 mandátumot szereztek a 650 fős alsóházban, és ezzel az előző koalíciós időszak után egyedül is kormányt tudtak alakítani. David Cameron miniszterelnök megerősítette, hogy tartja magát az ígéretéhez, és népszavazást ír ki Nagy-Britannia EU-tagságáról.
¬ 2016. június 23.: A 72 százalékkal rekordrészvételt hozó népszavazáson 51,9 százaléknyian az EU-ból kilépésre, a Brexitre voksoltak. Az unióban maradásért kampányoló Cameron másnap lemondott.
¬ 2016. július 13.: A Konzervatív Párton belüli választás után Theresa May belügyminiszter lett a párt vezetője és a kormányfő.
¬ 2017. március 29.: A brit kormány a lisszaboni szerződés 50. cikkelye alapján kezdeményezte a kilépést az EU-ból, amit pontosan két évvel később kell megtennie.
¬ 2017. június 8.: Az előrehozott választáson a konzervatívok csupán 317 mandátumot szereztek, és elvesztették a többségüket, pedig May azzal a szándékkal szólította az urnákhoz a briteket, hogy megerősíti pozícióját az alsóházban. May csak az észak-írországi protestáns Demokratikus Unió Párt (DUP) tíz képviselőjének külső támogatásával tudott tovább kormányozni.
¬ 2017. július 6.: May és kormánya kidolgozta és elfogadta a miniszterelnök vidéki rezidenciája után elnevezett Chequers-tervet a kilépésről, amit kompromisszumai miatt ellenzett, és ezért lemondott Boris Johnson külügyminiszter és David Davis Brexit-ügyi miniszter. A tervet 2018 szeptemberében az EU is elutasította.
¬ 2018. november 25.: Az EU állam- és kormányfői elfogadták a Nagy-Britanniával kötött kilépési megállapodást. May december 10-én elhalasztotta az alkuról tervezett szavazást az alsóházban, mert biztos vereség fenyegette, és új engedményeket kért Brüsszeltől.
¬ 2018. december 12.: A kemény Brexitet akaró konzervatívok bizalmi szavazást kezdeményeztek a frakción belül Mayről, aki 200:117 arányban nyert, és ez azt jelentette, hogy egy évig nem indíthatnak ellene hasonló kezdeményezést.
¬ 2019. január 15.: May az alsóházban szavazásra bocsátotta a kilépési megállapodást, amit 432:202 arányban elutasítottak. Brit kormány törvényjavaslata 1918 óta nem szenvedett ekkora vereséget.
¬ 2019. március 12.: Az alsóház ismét elutasította a megállapodást, ezúttal 391:242 arányban.
¬ 2019. március 29.: Noha May két nappal korábban felajánlotta, hogy lemond, ha az alsóház elfogadja a kilépési megállapodást, de a Brexit eredeti menetrend szerinti napján az alsóház 344:286 arányban ismét elutasította az alkut.
¬ 2019. április 10.: Az EU rendkívüli csúcsértekezletén elfogadták, hogy a Brexitet 2019. október 31-éig kitolják, így azt a sajtóban rögtön hozzákötötték az aznapi halloweenhez.
¬ 2019. május 27.: Összeomlottak a konzervatívok és az ellenzéki Munkáspárt közti tárgyalások egy lehetséges kompromisszumról a Brexit ügyében.
¬ 2019. május 24.: May bejelentette, hogy június 7-én lemond a pártja vezetéséről.
